Ujvári János diplomadíj-pályázat felhívás

Ujvári János diplomadíj-pályázat felhívás

a 2025/26 tanév őszi félévében végzős hallgatók részére

Az Ujvári János diplomadíj-pályázat célja segíteni a felsőoktatási tanulmányaik végéhez közeledő hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját megfelelő szakmai támogatás mellett szellemitulajdon-védelmi szempontból is megvizsgálják, és feltérképezzék az általuk választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait, illetve oltalmazhatósági lehetőségeit.

A pályamű írása közben a hallgatók megismerhetik a szellemitulajdon-védelem elméleti alapjait, és betekintést kaphatnak eszközrendszerének gazdasági és jogi jelentőségébe gyakorlati oldalról is. A hallgatók a pályázaton való részvétellel olyan tudáshoz jutnak, amit a későbbiekben a munkaerőpiacon kutatóként, mérnökként vagy bármilyen más hivatás keretében is hasznosítani tudnak.

A pályázók köre

A pályázaton azok a felsőfokú alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatók vehetnek részt, akik a 2025-26. tanév őszi félévének végén fejezik be tanulmányaikat.

A pályázat tartalma

A pályázaton a végzős hallgató az általa készített diplomamunkával/szakdolgozattal tud nevezni, amelyben a választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait tárja fel legalább 10 oldal terjedelemben, illetve olyan diplomamunkával/szakdolgozattal, amit teljesen a szellemitulajdon-védelem valamely kiválasztott kérdésének szentelnek. A pályázatok értékelésnél a két megközelítési mód egyforma elbírálás alá esik, a dolgozatok rangsorolásánál egyik megoldás választása sem jelent hátrányt.

A dolgozatnak tükröznie kell, hogy a hallgató alapfokon átlátja és értelmezi a szellemitulajdon-védelem rendszerét, és ebben el tudja helyezni saját témájának, megoldásának vizsgálatát. A pályázat megírását az SZTNH szellemitulajdon-védelmi képzéssel és egyéni szakmai konzulens biztosításával támogatja, akinek feladata végigkísérni a hallgatót a dolgozat elkészítésén és segíteni a dolgozat megírását.

A pályázat versenyeztetésen alapul, a hallgatók négy kategóriában nyújthatnak be munkákat:

  • szabadalom/használatiminta-oltalom,
  • védjegy és formatervezésiminta-oltalom,
  • szerzői jog
  • szellemitulajdon-védelem gazdasági szerepe.

Egy pályázatban csak egy kategória jelölhető meg, a pályamunka a későbbiekben ebben a kategóriában kerül elbírálásra. Mindazonáltal, ha a diplomamunka, illetve szakdolgozat tárgya olyan alkotómunka eredménye, amely több kategóriát is érint, a pályázatnak a releváns oltalmi formák mindegyikével kapcsolatban tartalmaznia kell az elemző vizsgálatot. Ilyen esetben az értékelés kiterjed az oltalmi formák közötti összefüggések ismeretére is. Az SZTNH – indokolt esetben – jogosult a diplomamunkát a hallgató által megjelölt kategóriától eltérően is besorolni.

A pályázati díj összege és annak elbírálása

A pályázatokat az SZTNH által kijelölt szakértőkből álló bizottság értékeli. A négy meghirdetett kategória mindegyikében az első három helyezett kerül díjazásra az alábbiak szerint:

  • első díj 250 000 Ft,
  • második díj 200 000 Ft,
  • harmadik díj 150 000 Ft.

A díj összege adóköteles jövedelem, a 25. év alatti fiatalok kedvezménye (adókedvezmény) nem érvényesíthető.

A SZTNH fenntartja a jogot, hogy a pályaművek tartalma és színvonala alapján változtasson a kategóriák, illetve a kiadott díjak számán.

A pályázati díj elnyerésének feltételei

  1. Egy 20 órás szellemitulajdon-védelmi távoktatási tanfolyam elvégzése, kivéve, ha a hallgató korábban az egyetem által igazoltan elvégzett egy minimum 20 órás szellemitulajdon-védelmi képzést.
  2. A diplomamunka/szakdolgozat témájához kapcsolódó szellemitulajdon-védelmi vonatkozások feltárása minimum 10 oldal terjedelemben. A dolgozat írása közben a hallgatónak legalább három alkalommal kell egyeztetni a hivatal által számára biztosított szakmai konzulenssel. Az értékelés pontos kritériumairól a hallgató a konzulensétől tud tájékozódni.

A pályázat menete

  1. A pályázati szándék jelzése a központi ujvaridiplomadij@hipo.gov.hu pályázati email címen az alábbi adatokkal a regisztrációs határidőig:
  • a pályázó adatai: neve, email címe, képző intézményének neve, a kar megjelölésével,
  • a diploma/szakdolgozat címe és rövid vázlata,
  • annak megjelölése, hogy milyen szellemitulajdon-védelmi kategóriában kíván indulni és milyen szellemitulajdon-védelmi témában vizsgálja meg a dolgozatának tartalmát.
  1. A fentiekben részletezett pályázati feltételek teljesítése.
  2. A diplomamunkába/szakdolgozatba integrált pályázati dolgozat elkészítése és leadása a megjelölt határidőre. A diplomamunka/szakdolgozat tartalmát az SZTNH kizárólag abból a szempontból vizsgálja, hogy milyen mélységben sikerült a hallgatónak a lehetséges szellemitulajdon-védelmi vonatkozásokat feltárni.

Az anyagokat elektronikus úton, PDF-formátumban kérjük leadni a központi pályázati e-mail címre. Minden, a pályázatot érintő kérdésben a központi pályázati email címen kérhető bővebb felvilágosítás.

A pályázatok értékelését az SZTNH munkatársaiból felállított, független szakértői bizottság végzi. Az értékelés eredményéről minden hallgató értesítést kap.

Határidők

A pályázati szándék regisztrálásának határideje:     2025. december 1. 

A diplomadíj-pályázat elkészítésének határideje:    2026. március 20.

A 2025-26 tanév tavaszi félévben végzős hallgatók pályázatainak értékelése a tanév őszi félévében végzős hallgatók számára kiírt pályázatokkal együtt történik. Minden hallgató 2026. szeptember 30-ig tájékoztatást kap pályázata eredményéről.

A díjak átadása

A díjak átadására az SZTNH székházában kerül sor ünnepélyes keretek között. A pályázati díjak átutalása a nyertes pályázóknak a díjátadóval egy időben történik. A díjátadó ünnepségre minden pályázó hallgató meghívást kap.

Budapest, 2025. szeptember

Illusztráció szerzője, forrása:
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala

Foglyok (Deák Kristóf filmje, 2019)

Folytatódik az ELTE–NFI Egyetemi Filmklub elnevezésű vetítés- és beszélgetéssorozat. Az ELTE minden karáról várjuk az egyetemi polgárokat.

Az Oscar-díjas Deák Kristóf filmjében 1951-ben, a totális diktatúra kiépülésének idején egy budapesti család élete a feje tetejére áll. Pirkadatkor az Államvédelmi Hatóság csengetésére ébrednek, akik velük maradnak az otthonukban s napokig fogságban tartják őket anélkül, hogy kiderülne, kit vagy mit keresnek. Az abszurd helyzetet fokozza, hogy a hatalom emberei minden, a lakásba érkező személyt is őrizetbe vesznek. A lakás akár csak a kis gömböc, egyre nyeli el az ajtón becsengetőket. Napok telnek el az egyre fokozódó bizonytalanságban, a rabul ejtetteken elhatalmasodik a félelem, s egyre nehezebben kezelik elfojtott indulataikat. A feszült légkörben a mindennapi élet apró-cseprő dolgainak megoldása is szinte lehetetlenné válik, ebből adódnak azok az abszurd és finom humorral kezelt helyzetek, melyek oldják ennek az alkotásnak a feszességét. Egy hihetetlen, de igaz történet mentén hangolódunk az ’50-es évek Magyarországának fojtó és kiszámíthatatlan légkörére.

 

Időpont: 2025. október 22., 18:00

Helyszín: ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, közösségi tér (1053 Budapest, Ferenciek tere 6.)

 

Főbb szerepekben: Sodró Eliza, Szamosi Zsófia, Fekete Ernő, Csőre Gábor.

A vetítés utáni beszélgetésben vendégünk: dr. Rácz János, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos főmunkatársa.

Dr. Rácz János
                Dr. Rácz János

 

A korlátozott férőhelyek miatt előzetes regisztrációt kérünk.

Regisztráció: https://www.ajk.elte.hu/content/foglyok-deak-kristof-filmje-2019.e.1933


A filmklubbal kapcsolatos leveleket az eltenfi.filmklub@elte.hu címre várják a szervezők.

Az ELTE–NFI Filmklub Facebook-oldala

Illusztráció szerzője, forrása:
Nemzeti Filmintézet

Moszkva tér (Török Ferenc filmje, 2001)

Folytatódik az ELTE–NFI Egyetemi Filmklub elnevezésű vetítés- és beszélgetéssorozat. Az ELTE minden karáról várjuk az egyetemi polgárokat.

Budapest, 1989 tavasza. Petya (Karalyos Gábor) a tizennyolcadik születésnapját ünnepli. A barátaival a Moszkva téren találkoznak és bulizni indulnak. A politikai helyzet közben napról napra változik, de az érettségire készülő fiatalokat mindez legkevésbé sem érdekli. Petyát a rendszerváltás helyett a haverok, az első szerelem, az első nyugati út és a vágyott autó foglalkoztatják.

Csalamádés hamburger, piros Lada és találkozó a Moszkván, az óra alatt. Török Ferenc rendezése nagyon gyorsan kultfilm státuszba emelkedett, mint generációs közérzetfilm a rendszerváltás szubjektív lenyomata. Jeleneteinek nagy részét jól felismerhető budapesti helyszíneken vették fel: Moszkva tér, II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, Alagút, Gellért gyógyfürdő, Gyorskocsi utcai Pajtás Étterem, Szabadság híd stb.

A filmben archív felvételeken, magyar és külföldi híradórészleteken keresztül megjelenik az 1989-es nyár több hazai történelmi eseménye, így többek között Nagy Imre újratemetése, Kádár János halála és temetése, és az abban az évben valóban megtörtént érettségitétel-botrány is.

 

Időpont: 2025. október 15. szerda, 18:00

Helyszín: ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, közösségi tér (Budapest, V. Ferenciek tere 6.)

 

Rendező, forgatókönyvíró: Török Ferenc

Operatőr: Garas Dániel

Vágó: Barsi Béla

Zene: Temesvári Balázs

Szereplők: Karalyos Gábor, Balla Eszter, Pápai Erzsi, Szabó Simon, Csatlós Vilmos, Béres Ilona, Csuja Imre

A vetítés utáni beszélgetésben vendégünk a film forgatókönyvíró rendezője, Török Ferenc.

 

Török Ferenc
                 Török Ferenc

 

Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=HRHkwO-5fFg

A korlátozott számú férőhely miatt regisztálni a Moszkva tér (Török Ferenc kultfilmje, 2001) linken lehetséges.


A filmklubbal kapcsolatos leveleket az eltenfi.filmklub@elte.hu címre várják a szervezők.

Az ELTE–NFI Filmklub Facebook-oldala

Illusztráció szerzője, forrása:
Nemzeti Filmintézet
MTMT 101: Introduction egrik 2025. 10. 08., sze – 09:46
MTMT képzés az MTA II. osztályába (történelem, régészet) tartozók számára egrik 2025. 10. 08., sze – 09:40
Általános MTMT képzés egrik 2025. 10. 08., sze – 09:38
Általános MTMT képzés egrik 2025. 10. 08., sze – 09:34
MTMT - változások egrik 2025. 10. 08., sze – 09:25

Megújult az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar dékáni lánca

Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár gondozásában működő ELTE Örökségkoordináció keretében, az idei év állományvédelmi beszerzéseinek terhére, a Rektori Kabinet kezdeményezésére megvalósult az Állam- és Jogtudományi Kar történeti dékáni láncának restaurálása. Az évtizedek során megrongálódott láncot Döbrentei Szilvia ötvös restaurátor, az ARCHEOLORE Kft. munkatársa újította fel.

A restaurálás mellett – a hosszú távú állapotmegóvás érdekében – mind a négy történelmi (rektori és három kari) lánchoz új, igényes és tartós tároló tok is készült, a Tokkészítő Kft. kivitelezésében.

Az Állam- és Jogtudományi Kar dékáni lánca 1960. május 3-án készült el az Iparművészeti Vállalat Ötvös Stúdiójában, Péri József ötvösmester munkájaként. A jogi kari láncon a kerek emblémán hegyével felfelé állított palloson egy mérleg látható, a hátoldalán pedig az alábbi felirat szerepel: "UNIVERSITAS SCIENTIARUM BUDAPESTINENSIS DE ROLANDO EÖTVÖS NOMINATA FACULTATIS POLITICO IURIDICAE DECANUS". A láncszemeken váltakozva pallos-mérleg, illetve nyitott könyv látható paragrafusjellel, aranyozott, zöld zománccal díszített szemekkel elválasztva.

A lánc az Egyetem Tanácsa döntése alapján, Ortutay Gyula rektor kezdeményezésére, az ELTE 325 éves jubileumára készült, László Gyula vázlattervei alapján. A felújítás révén e jelentős történeti értékű egyetemi jelvény méltó módon őrizhető meg a jövő generációi számára.

Írta: Kovács-Molnár Bianka

 

Tároló tokok

 

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE, Kovács-Molnár Bianka