Dr. Walter Baluja García, kubai felsőoktatási miniszter, valamint Dr. Borhy László, az ELTE rektora, a Magyar Rektori Konferencia elnöke vezetésével a szigetország rektori delegációját fogadtuk 2025. május 20-án az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban.
Örömünkre szolgált, hogy a Kubából érkező delegáció könyvtártörténeti vezetésen vett részt intézményünkben, megtekintve az épület reprezentatív tereit. A látogatás során Dr. Kulcsár Szabó Ernőné Gombos Annamária, az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár főigazgatója köszöntötte a vendégeket. A kubai felsőoktatási miniszter a könyvtárpalota történetének kezdeteitől vezetett, prominens személyek kézírását őrző Vendégkönyvbe jegyzett soraival hagyott emléket látogatásáról a jövő generációinak üzenve.
Az ELTE Márton Áron Szakkollégium Gazdaságtudományi Műhelyének meghívására 2025. május 22-én az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár Oktatás- és Kutatástámogatási Osztályának munkatársai, Faragó-Szilvási Tibor és Móring Tibor tartottak online előadást Kutatástámogatás modern eszközökkel: tudományos adatbázisok, kutatási adatok, hivatkozáskezelés címmel.
Az eseményen résztvevők átfogó képet kaptak a gazdaságtudományi szakirodalom-keresés során használható tudományos adatbázisokról, digitális kutatási eszközökről és keresési módszerekről. Emellett megismerkedhettek az Open Access publikálás és a Read and Publish megállapodások nyújtotta előnyökkel.
Az előadás második felében kiemelt figyelmet kapott a kutatási adatok kezelése, a FAIR alapelvek érvényesítése és az adatrepozitóriumok használata. Az előadás zárásaként bemutatásra került a szakirodalom rendezését és hivatkozáskezelést támogató Zotero szoftver működése is.
Az előadások absztraktjai
Szakirodalom-keresés és Open Access publikálás
Az előadás során olyan adatbázisokat ismerhetnek meg a résztvevők, amelyek a gazdaságtudományok művelői számára szolgáltatnak tudományos információt. Bemutatjuk azokat a digitális eszközöket és keresési módszereket, amelyek segítenek eligazodni a hatalmas mennyiségű információ között, és megtalálni a valóban releváns forrásokat. A 21. század egyik legjelentősebb tudományos vívmánya az Open Science ökoszisztéma kialakulása és elterjedése, amely a tudományos információ demokratizálásával új lehetőségeket teremt a globális kihívások megoldására. A bemutató során áttekintjük a Read and Publish megállapodások lényegét és előnyeit is.
Kutatási adatok kezelése és hivatkozáskezelő szoftverek használata
A tudományos kutatást nem csupán a szakfolyóiratok segíthetik. Napjaink tudományos kommunikációjában egyre hangsúlyosabban jelenik meg a kutatás során létrejövő adatok megfelelő kezelése: az adatok szabványok szerinti tárolása és megosztása. A résztvevők megismerhetik a kutatási adat fogalmát, típusait, létrehozásának lehetséges módszereit. A bemutató további témái a FAIR kutatásiadat-kezelés alapelvei, valamint a kutatási adatok tárolását segítő eszközök, az adatrepozitóriumok. Az előadás utolsó részében bemutatjuk a Zotero hivatkozáskezelő szoftvert, amely hatékony segítséget nyújt a szakirodalom rendszerezésében, a hivatkozások automatikus generálásában és a tudományos írásmunka támogatásában. Gyakorlati példákon keresztül ismertetjük a Zotero fő funkcióit, integrációját szövegszerkesztőkkel, valamint a csoportos kutatási munka során nyújtott előnyeit.
A Clarivate cég a „Clarivate AI Month” keretében próbahozzáférést kínál a Web of Science Research Assistant alkalmazáshoz a magyarországi előfizetők számára. Az egy hónapos próbaidőszak lehetőséget biztosít arra, hogy megismerkedjenek az új, mesterségesintelligencia-alapú kutatástámogató eszközzel.
A próbahozzáférés részletei:
Időtartam: 2025. május 26. – 2025. június 25.
Hozzáférés: A Web of Science adatbázis oldalán a kezdőlap tetején vagy közepén található Research Assistant segítségével, az ELTE helyi hálózatából vagy távolról VPN-en keresztül kapcsolódva.
A Web of Science Research Assistant egy felelősségteljesen fejlesztett, generatív mesterségesintelligencia-alapú eszköz, amely hatékony támogatást nyújt a kutatás során, és előmozdítja az új felismerések gyorsabb megszületését. A kutatási asszisztens jóval több, mint egy egyszerű chatbot. Intelligens felfedezőfunkciói révén támogatja a szakirodalom értelmezését és feltérképezését. A feladatalapú útmutatás és a szövegkörnyezethez igazodó javaslatok új lehetőségekre világítanak rá, és elősegítik az összetett kutatási feladatok gyorsabb elvégzését.
2025-ben ünnepli a Magyar Tudományos Akadémia fennállásának 200. évfordulóját. Tagjai közt egyetemünk számos kiváló diákja és oktatója megtalálható, akik nemcsak az akadémia, de intézményünk történetében is nyomot hagytak. Eötvös Loránd (1848–1919) fizikus, egyetemünk névadója 1873-tól volt a Magyar Tudományos Akadémia tagja.
Eötvös Loránd 1848. július 27-én született Budán. Középiskoláit 1857-től a pesti piaristáknál, illetve magántanulóként végezte. Egyetemi tanulmányait a jogi karon kezdte, majd 1867-ben beiratkozott a Heidelbergi Egyetemre, ahol Gustav Robert Kirchhoff, Hermann Ludwig von Helmholtz és Robert Wilhelm Bunsen természettudományi előadásait hallgatta. 1870-ben doktorált, majd 1871-ben magántanári képesítést nyert a budapesti tudományegyetemen. 1878-ban, Jedlik Ányos nyugalomba vonulása után a kísérleti fizikai tanszék vezetőjének nevezték ki. 1891/92. tanévben az egyetem rektora, 1894 és 1895 között vallás- és közoktatásügyi miniszter volt. Életéről és munkásságáról halálának 100. évfordulóján az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár nagyszabású kiállítással emlékezett meg, amelynek nyomtatott katalógusa 2023-ban jelent meg.
A Múzeumok Éjszakája alkalmából Jókai Mór klasszikusának első feldolgozása, Az aranyember című, sokáig elveszettnek hitt némafilm vetítésére kerül sor 2025. június 21-én 21.00 órától az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár kiállítótermében. Az író legkedvesebb regényének 1918-ban készült, virazsírozott (színezett) magyar játékfilmje Korda Sándor rendezésében elevenedik meg a mozgóképeken Farkas Bence zeneszerző kísérőzenéjével.
Jókai Mór regényének három filmváltozata közül ez a legkorábbi. A magyar némafilmgyártás egyik csúcsteljesítménye, hű adaptációja az eredeti történetnek. Sokáig elveszettnek hitték, 1983-ban került elő a Bundesarchiv Filmarchiv koblenzi gyűjteményéből, melynek katalógusában A vörös félhold címen szerepelt. A filmet először az Európai Unió filmörökség megőrzését célzó LUMIÈRE programjának támogatásával újították fel, majd 2018-ban a Magyar Nemzeti Filmalap Filmarchívum és Filmlabor igazgatóságainak együttműködésével készült el a film teljes körű restaurálása.
A forgatás érdekessége, hogy a budapesti Corvin műterem mellett eredeti helyszíneken, többek között az Al-Dunán, a Vaskapunál és Komáromban zajlott.
A Müpa 2020-as Zeneműpályázatára Farkas Bence zeneszerző újraálmodta az 1983-ban előkerült film kísérőzenéjét, így egy teljesen új zene is született hozzá.
A filmvetítés az ELTE–NFI Egyetemi Filmklub szervezésében valósul meg.
író: Jókai Mór, forgatókönyvíró: Vajda László, operatőr: Kovács Gusztáv, főszereplők: Beregi Oszkár, Rajnay Gábor, Lenkeffy Ica, Makay Margit, Berky Lili, Horváth Jenő
A filmvetítés után, kb. 22:30-as kezdéssel, beszélgetésre invitáljuk vendégeinket László Ferenc zenekritikus, kultúrtörténész részvételével. A beszélgetéshez igény szerint angol tolmácsolást biztosítunk.
A Múzeumok Éjszakája programsorozata keretében a Szaffi című animációs film vetítésére kerül sor 2025. június 21-én 18.00 órától az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár kiállítótermében.
Dargay Attila harmadik nagysikerű mozifilmje, a Szaffi Jókai Mór A cigánybáró című kisregénye nyomán készült, és két szerelmes különös egymásra találását meséli el a török hódoltság végnapjaiban. A romantikus történet a Dargay-mesékre jellemző módon bővelkedik kedves állatfigurákban, parodisztikus, kacagtató párbeszédekben. Ma már kultikusak a szinkronalakítások is: a főbb karakterek hangját Kern András, Pogány Judit, Gobbi Hilda, Bárdy György, Zenthe Ferenc, Csákányi László és Hernádi Judit adta. A digitális felújítás Dargay állandó alkotótársa, Henrik Irén operatőr közreműködésével készült.
Mesénk a 17. században játszódik, amikor a Habsburg-ház elhatározza, hogy kiveri a törököt Magyarországról. Szófiát, Ahmed Pasa lányát és Jónást, a magyar várúr, Botsinkay Gáspár fiát kisgyermekkoruk óta egymásnak szánták szüleik. A háború alatt azonban a Botsinkay családnak és a töröknek menekülnie kell, ezért elásnak egy láda kincset Botsinka várának udvarában. A kisded Szófia a menekülés közben elveszik, s egy furcsa kis öregasszony talál rá, aki macskája után elnevezi Szaffinak, s mintha saját gyermeke lenne, úgy szereti, s neveli. Jónás, daliás fiatalemberként visszatér apja birtokára, s az elrejtett kincs nyomába ered. A kincset azonban nemcsak Jónás szeretné megtalálni, hanem az ingyenélő haszonlesők is.
A Nepp József és Romhányi József páros által jegyzett párbeszédek rengeteg, főleg az érettebb korosztályt megszólító anakronisztikus kijelentést tartalmaznak, például az egyik szereplő, Puzzola a munkaköri leírásában az okirat-hamisítás és a mérgezés mellett a filmkritikát is felsorolja: „Én értelmiségi vagyok. Okirathamisítást vállalok, méregkeverés, pénzhamisítás, filmkritika...”. Dargay az életművére és alkotói hitvallására jellemzően azonban nemcsak az örökké fiatal felnőttek, hanem a kisebb gyermekek számára is befogadhatóvá teszi a konvencionális módon ábrázolt történetet, melyben kitüntetett szerepet kapnak a komikus karakterek, félreértések, cselszövések és a mulatságos dialógusok.
Helyszín: ELTE EKL Kiállítótér
Időpont: 2025. június 21.; 18:00 óra
(A filmhez angol nyelvű feliratot is biztosítunk.)
A filmvetítés az ELTE–NFI Egyetemi Filmklub szervezésében valósul meg. A filmvetítés után, 19:30 órás kezdéssel, beszélgetésre várjuk az érdeklődőket Baumgartner Zsolt animátor, animációs rendező (Kojot négy lelke), rajzfilmes stúdióműhely-vezető részvételével. A beszélgetéshez angol nyelvű tolmácsolás igény szerint biztosított.
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár közösségi terében (1053 Budapest, Ferenciek tere 6.) 2025. június 21-én 15.00 és 24.00 óra között Illés Zsuzsanna művész, a Fabula tűzzománc műhely alapítója tart foglalkozást a Múzeumok Éjszakája programsorozata keretében. Az érdeklődők a tűzzománc művészetébe nyerhetnek betekintést.
Ismerkedjen meg egy új technikával! Játsszunk:próbálja ki a tűzzel festés meseszerű ábrázolásmódját, kapcsolódjon ki, feledkezzen bele! Egy saját készítésű zománcozott képpel, ékszerrel vagy dísztárggyal biztosan, sőt ha minden jól megy: egy élménnyel lehet gazdagabb. A foglalkozáson egy tűzzománc technikával készült képecske, kulcstartó, hűtőmágnes vagy díszdoboz készíthető el. Programjainkról további részletek honlapunkon és a Múzeumok Éjszakája hivatalos oldalán érhetők el. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!
A CHARM-EU Open Science tréningje immáron harmadik alkalommal kerül megrendezésre 2025. május 20-án, a rendezvényt az ELTE koordinálja.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) koordinálásával rendezik meg a CHARM-EU Szövetség harmadik Open Science tréningjét, amelynek középpontjában az Open Science alapelvei, a nyílt licencek, a digitális eszközök alkalmazása, valamint a nyílt adatok kezelése áll.
A CHARM-EU egyik kiemelt célkitűzése a tudományos ismeretek terjesztése a nyílt hozzáférésen keresztül. Az ELTE-n hibrid formában megrendezendő tréning célja, hogy a partneregyetemek munkatársai megosszák egymással tudásukat és gyakorlati tapasztalataikat, elősegítve az intézményi szintű nyílt tudományos kultúra fejlődését.
A félnapos angol nyelvű esemény az Open Science különböző területeit öleli fel. A programra személyesen, illetve online formában egyaránt várják a kutatókat, oktatókat, doktori hallgatókat és kutatástámogató szakembereket.
Az Egyetemi Könyvtár és Levéltár (EKL) elkötelezetten támogatja a nyílt tudományos ökoszisztéma fejlődését az ELTE-n. Az esemény egyik meghívott előadója az Egyetemi Könyvtár és Levéltár munkatársa, előadásának témája a nyílt licencek, valamint a nyílt tudomány és a kutatásbiztonság kérdései.
Időpont: 2025. május 20.; 13.30–17.30
Forma: személyes és online (Microsoft Teams)
Helyszín: ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar (1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27., 3. em. 311.)
PROGRAM
13.30-14.30 Niamh Brennan (Trinity College Dublin): Introduction to Open Science
14.30-15.00 Kérdések és válaszok. Szünet
15.00-16.00 Faragó-Szilvási Tibor (ELTE EKL): Open Licences and Assisting Digital Tools, Research Security and Open Science
16.00-17.00 Nagy Tamás (ELTE): Open data and version control
Két rendkívül értékes és ritka dokumentumot adott kölcsön az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár a Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Tudományos Akadémia közös szervezésében megnyílt Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállításra, mely a Magyar Tudományos Akadémia fennállásának 200. évfordulója alkalmából nyílt meg azzal a céllal, hogy betekintést nyújtson a magyar tudományos gondolkodás kialakulásának és fejlődésének történetébe.
A kiállításon bemutatott dokumentumaink különleges értéket képviselnek. Az első kötet szerzője Carolus Clusius (1526–1609) a 16. század egyik legismertebb humanistája és botanikusa. A kiállított mű, a Rariorum aliquot stirpium per Hispanias observatarum historia 1576-ban jelent meg Antwerpenben, Christophe Plantin híres nyomdájában. A gazdagon illusztrált kötet a spanyol korona alá tartozó területek különleges növényvilágát mutatja be.
A másik kölcsönzött mű egy kolligátumkötet, amely két jelentős tudományos munkát foglal magába. Közülük a kiállításon Nicolaus Copernicus (1473–1543) De revolutionibus orbium coelestium című műve látható, melyben a lengyel csillagász kifejti heliocentrikus világképét. Bár elméletének gyökerei az ókori görög filozófiában is megtalálhatók, Copernicus rendszere forradalmi hatást gyakorolt a modern tudomány fejlődésére. A címlap bejegyzése szerint a könyvet Mossóczy Zakariás adományozta Nicasius Ellebodiusnak, majd Kecskés Jánoshoz került, aki 1639-ben a pozsonyi jezsuita kollégiumnak ajándékozta. A kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban tekinthető meg 2025. október 26-áig.
2025 áprilisában zárult a LIBER (Ligue des Bibliothèques Européennes de Recherche – Association of European Research Libraries) vezetőképzési portfóliójának legújabb továbbképző programja, amelyet középvezetők számára hirdettek meg. A 2025. januárban indult program célja, hogy támogassa a kutatókönyvtárak középvezetőit – akár vezetői karrierjük elején tartanak, akár már tapasztaltabb vezetők –, vezetői ismereteik bővítésében és készségeik fejlesztésében.
A program első évfolyamába húsz könyvtári szakember kapott meghívást Európa különböző országaiból. Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárból Fejes Judit, az Oktatás- és Kutatástámogatási Osztály munkatársa végezte el a tréninget.
A résztvevők öt tematikus modul keretében sajátíthatták el a középvezetői feladatok eredményes ellátásához szükséges ismereteket és kompetenciákat. A modulok témái a következők voltak: vezetői alapismeretek, csapatépítés és csapatok irányítása, kommunikáció, változásmenedzsment, valamint konfliktuskezelés és stresszmenedzsment. A képzést a LIBER vezetőképzési munkacsoportja (LIBER Leadership Programmes Working Group) szervezte és vezette, kiemelt figyelmet fordítva a csoportmunkára, az aktív részvételre és a tapasztalatmegosztásra.
Minden modulhoz önálló felkészülés társult – szakirodalom tanulmányozása és írásbeli feladatok teljesítése –, amelyek megalapozták az online alkalmakon való hatékony részvételt.
A képzés elősegítette a különböző országokból érkező könyvtári szakemberek közötti együttműködést, a tapasztalatok megosztása pedig új nézőpontokat nyitott meg a résztvevők előtt. Különösen inspiráló volt, hogy az oktatók nyitottan fogadták a visszajelzéseket, a tréning utolsó alkalmának tematikája is a résztvevők javaslatai alapján alakult ki.
A LIBER Középvezetői Képzés programja nem csupán a résztvevők egyéni szakmai fejlődését támogatja, hanem ahhoz is hozzájárul, hogy a kutatókönyvtárak felkészült, tudatos és motivált vezetőkkel hatékonyan reagálhassanak a folyamatosan változó környezet kihívásaira.