Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár 2023. november 30. és 2023. december 2. között technikai okok miatt zárva tart.

Egyetemi Könyvtár és Levéltár

 "[...] A feltételezhetően kétszáz-kétszázötven példányban megjelent műből mára mindössze tíz darab maradt fenn az egész világon, ezekből kettőt őriznek Magyarországon: egyet az Országos Széchényi Könyvtár, s még egyet az ELTE Egyetemi Könyvtára. A nemzeti bibliotéka példányát 1843-ban József főherceg, Magyarország nádora vásárolta a gyűjteménynek.[...]"
"1773 nyarán XIV. Kelemen pápa feloszlatta a Jézus Társaságát, rendelkezését a Magyar Királyságban Mária Terézia szeptemberben hirdette ki. Pray György jezsuita történész ebben az évben 50 esztendős volt. 2023-ban ezért a Jézus Társasága feloszlatásának 250. és Pray György születésének 300. évfordulójáról egyaránt megemlékezünk. 
"A Jézus Társaság feloszlatásának 250. és Pray György jezsuita szerzetes, tudós születésének 300. évfordulója alkalmából Jezsuita - Pray - Kódex címmel tudományos konferencia kezdődött csütörtökön Budapesten, az ELTE Egyetemi Könyvtárban.
"A Jézus Társasága feloszlatásának 250. és Pray György jezsuita szerzetes, tudós születésének 300. évfordulója alkalmából Jezsuita – Pray – Kódex címmel tudományos konferencia kezdődött csütörtökön Budapesten, az ELTE Egyetemi Könyvtárban.
"A Jézus Társasága feloszlatásának 250. és Pray György jezsuita szerzetes, tudós születésének 300. évfordulója alkalmából Jezsuita – Pray – Kódex címmel tudományos konferencia kezdődött csütörtökön Budapesten, az ELTE Egyetemi Könyvtárban.
" [...] A Chronica Hungarorum feltételezhetően kétszáz-kétszázötven eredeti példányából mindössze tíz maradt fenn a világon, e köteteket Szentpétervártól Princetonig a világ híres könyvtáraiban, Magyarországon az Országos Széchényi Könyvtárban és az ELTE Egyetemi Könyvtárban őrzik. A magyar nemzeti bibliotéka példánya teljes, és napjainkig mindössze kétszer készült hasonmás kiadás róla: 1900-ban és 1973-ban. [...]"
"[...] Az esemény 8:00 órakor kezdődik a Svábhegyen Eötvös Loránd édesapja, Eötvös József mellszobránál, majd a Gesztenyés kertben Eötvös Loránd szobránál és a MOM-emlékműnél tartanak megemlékezést. A szervezők tájékoztatása szerint ezután Eötvös Loránd életútjának legfőbb állomásait járják be; gyermekéveiről a Piarista közben, rektori és ifjúságnevelő tevékenységéről az Egyetem téren hangzik el kiselőadás. Majd az érdeklődők megtekinthetik A pontosság bűvöletében című kiállítást az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban. [...]"
"[...] A szervezők tájékoztatása szerint ezután Eötvös Loránd életútjának legfőbb állomásait járják be: gyermekéveiről a Piarista közben, rektori és ifjúságnevelő tevékenységéről az Egyetem téren hangzik el kiselőadás. Majd az érdeklődők megtekinthetik A pontosság bűvöletében című kiállítást az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban. [...]"
Az esemény 8:00 órakor kezdődik a Svábhegyen Eötvös Loránd édesapja, Eötvös József mellszobránál, majd a Gesztenyés kertben Eötvös Loránd szobránál és a MOM-emlékműnél tartanak megemlékezést. A szervezők tájékoztatása szerint ezután Eötvös Loránd életútjának legfőbb állomásait járják be; gyermekéveiről a Piarista közben, rektori és ifjúságnevelő tevékenységéről az Egyetem téren hangzik el kiselőadás. Majd az érdeklődők megtekinthetik A pontosság bűvöletében című kiállítást az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban.