Külső raktárunk költöztetése miatt az ott tárolt könyvek és doktori disszertációk, valamint a könyvtár teljes raktári folyóirat-állománya előreláthatólag 2025. január elejéig nem elérhető. A könyvállományunk nagy része továbbra is kölcsönözhető, valamint friss szakirodalom található a szabadpolcokon. 

Hagyományok és kihívások XI. – Idén is nagy érdeklődés kísérte könyvtárszakmai napunkat az ELTE Egyetemi Könyvtárban

Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár 2023. augusztus 31-én tizenegyedik alkalommal rendezte meg a Hagyományok és kihívások című szakmai konferenciáját. Az idei program keretében Mesterséges intelligencia és könyvtári automatizálás, valamint Közgyűjtemények hálózatban témakörök mentén hallhattak előadásokat az érdeklődők.

Rendezvényünket széles körű érdeklődés kísérte, több mint 120 vendég, gyakorló szakember, egyetemi oktató és hallgató, valamint a szolgáltatópartnerek és a szponzorok képviselői vettek részt programjainkon. A megjelenteket Dr. Kulcsár Szabó Ernőné Gombos Annamária, az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár főigazgatója, valamint Dr. Borhy László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora köszöntötte.

A nyitóbeszédeket követően Dr. Darázs Lénárd, az Eötvös Loránd Tudományegyetem általános ügyek rektorhelyettese A mesterséges intelligencia szabályozásának etikai és jogi keretei címmel tartott előadást. Garamvölgyi László, az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár főigazgató-helyettese az intézmény automatizálással támogatott szolgáltatásbővítéseit mutatta be. Dr. Soós Sándor, az MTA Könyvtár és Információs Központ Tudománypolitikai és Tudományelemzési Osztály osztályvezetője a tudománymetriai elemzések és adatbázisszolgáltatások kihívásait ismertette. A plenáris ülést Winkler Bea, az ÁTE Hutÿra Ferenc Könyvtár, Levéltár és Múzeum könyvtárigazgatójának, ill. az ELTE BTK KITI egyetemi tanársegédjének Mesterséges intelligencia. 67 év, 67 nap, 67 másodperc – az egyre gyorsabban változó világ lehetőségei és kihívásai a könyvtárosok számára című előadása zárta.

Winkler Bea moderálása mellett a délutáni Mesterséges intelligencia és könyvtári automatizálás szekció keretében Parti Ádám osztályvezető (Országgyűlési Könyvtár) az Országgyűlési Könyvtár RFID használatával végzett leltározási munkálataiba engedett bepillantást, Udvardy István ügyvezető (SmartFreq Kft.) az RFID-val támogatott könyvtári automatizálásról, Szabó Tünde igazgatóhelyettes (Méliusz Juhász Péter Könyvtár) pedig a személyre szabott könyvtári szolgáltatásokról és könyvajánló rendszerükről tájékoztatta a szakmai közönséget. Takács Dániel könyvtárvezető (ELTE ÁJK Kari Könyvtár) Mesterséges? Intelligencia? című prezentációját követően Szűcs Kata Ágnes és Simon Eszter digitális tartalomfejlesztők (OSZK Digitális Bölcsészeti Központ) dHUpla: a kézirattól az automatikus nyelvfeldolgozásig címmel tartottak záróelőadást.

A Közgyűjtemények hálózatban című szekciót Gaálné Kalydy Dóra, az MTA KIK általános főigazgató-helyettese moderálta, melynek keretében elsőként Szeberényi Gábor főigazgató (PTE Egyetemi Könyvtár) osztotta meg a Pécsi Tudományegyetemen szerezett tapasztalatait az integrált hálózati működés és szakkönyvtári feladatellátás témaköre mentén. Schlay Georgina muzeológus (ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár) az egyetemi örökségkoordináció keretében végzett munkát mutatta be. Kelemenné Farkas Katalin (SZTE Klebelsberg Kuno Könyvtára) a MOKKA-R működéséről és fejlesztéséről adott elő, Bergmann Krisztina könyvtárigazgató (ELTE BGGyK Kari Könyvtár) az ELTE könyvtári hálózata minőségbiztosítási rendszerének kialakítási folyamatába, az elmúlt tizenöt év fontosabb szervezeti változásaiba és elért eredményeibe nyújtott betekintést. A szekcióülést Szendi Attila főigazgató (Miskolci Egyetem Könyvtár, Levéltár, Múzeum) Könyvtár, levéltár és múzeum – integrált működési tapasztalatok című prezentációja zárta.

A konferencia az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Tudományos és Szakkönyvtári Szekció, a ProQuest és a Tripont támogatásával valósult meg. Az előadások absztraktjai honlapunkon érhetők el. A Hagyományok és kihívások XI. szakmai napról az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár tanulmánykötetet tervez megjelentetni, mely elektronikus formában is elérhető lesz az ELTE EDIT repozitóriumában.

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE EKL