Folytatódik az ELTE–NFI Egyetemi Filmklub elnevezésű vetítés- és beszélgetéssorozat. Az ELTE minden karáról várjuk az egyetemi polgárokat.
Az ELTE ÁJK Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tudományos Diákkörével közös programon Ambrus Attila, „a viszkis rabló” néven elhíresült bűnöző élettörténetét és az általa elkövetett cselekményeket járjuk végig a film segítségével. Az egykori jégkorongozó hat éven át mintegy 29 pénzintézetet, postahivatalt és utazási irodát rabolt ki, és sokáig sikeresen menekült a bűnüldöző szervek elől. A magyar közvélemény élénk figyelemmel kísérte tetteit.
A Kontroll elkészítése után Antal Nimród újabb jelentős filmmel lépett a nézők elé, bemutatva Kelet-Európa egyik leghírhedtebb bűnözőjét. Yonderboi zenéje remekül festi alá az akciójeleneteket, amelyekben ez az alkotás nem szenved hiányt.
Időpont: 2026. április 8.; 18:00
Helyszín: ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, közösségi tér (1053 Budapest, Ferenciek tere 6.)
Rendező, forgatókönyvíró: Antal Nimród
Operatőr: Szatmári Péter
Vágó: Kovács Zoltán
Zene: Yonderboi
Főbb szerepekben: Szalay Bence, Móga Piroska, Schneider Zoltán, Klemm Viktor.
A vetítés utáni beszélgetés vendége: Dr. Jován László ügyvéd, az ÁJK Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék óraadó oktatója. A beszélgetésben a tudományos diákkör részéről Leszkó Laura joghallgató, demonstrátor vesz részt.
Az ELTE Egyetemi Filmklub, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) és a Magyar Dokumentumfilmesek Egyesülete (MADOKE) támogatásával dokumentumfilmekkel foglalkozó vetítéssorozatot indít magyar filmesek alkotásaiból. A soron következő alkalmon Simonyi Balázs Ultra című, 2017-es filmje kerül bemutatásra.
Időpont: 2026. április 14.; kedd 18:00
Helyszín: ELTE Egyetem téri campus, Weiss Emilia-terem (1053 Budapest, Egyetem tér 1–3., földszint, a ruhatár mellett nyíló folyosón)
Meddig kell elmenned, hogy közel kerülj magadhoz?Az Ultra egyszerre vezet el a fizikai teljesítőképesség határára és az emberi lélek mélyére. Simonyi Balázs és forgatócsoportja öt versenyző küzdelmét mutatja be a legendás Spartathlon futóversenyen - a filmnek pedig igazi különlegessége, hogy a rendező is többszörös teljesítő, az öt szereplő közül az egyik maga az alkotó.
A Spartathlon szintideje 36 óra, az Athéntól Spártáig hullámzó, és egy 1200 méter magas hegyet is meghódító futóverseny során 246 kilométert tesznek meg a célba érők. Egy ókori legendának állít emléket és Leonidász király szobra előtt ér véget ez az erőpróba, amely az egyik legnehezebb és legnagyobb presztízsű verseny a világon.
Megismerjük a versenyzők személyes motivációit a versenyen és azon túl, hogy miért indulnak el erre az extrém távolságra. A legnehezebb dolga Bélának, a kisvárosi pénzügyi kontrollernek van, aki már ötször próbálkozott sikertelenül - nevezését nem fogadják el a szervezők, így ő „Privát Spartathlont” fut: akkor indul el Athénból, amikor a többiek már megérkeztek Spártába. Vajon célba ér-e a hatodik próbálkozásra, kizárólag saját magára és a felesége segítségére támaszkodva?
Az Ultra a legmodernebb technikákkal készült, rendkívül látványos drónfelvételekben gazdag film semmihez sem hasonlítható, különleges moziélmény. A film 2017-ben felkerült az Európai Filmdíjra érdemesnek tartott, 15 filmből álló rövid listára.
A vetítés utáni beszélgetésben vendégeink Simonyi Balázs a film rendezője és főszereplője, valamint Józsa László producer.
Simonyi Balázs Józsa László
Dr. Simonyi Balázs 1998 és 2006 között az ELTE Bölcsészettudományi Karán tanult, majd filmelmélet/filmtörténetből, magyar nyelv és irodalomból, illetve esztétikából szerzett diplomát. Az ELTE Bölcsészettudományi Karának Filozófiai Doktori Iskolájában tanult, majd 2025-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájában szerzett PhD-fokozatot kortárs dokumentumfilm témában. 2002-től kreatív szabadúszó: filmeket és hosszútávú fotósorozatokat készít, Reklám- és image-filmeket, televíziós műsorokat is forgat. Filmjei több száz fesztiválra kaptak meghívást, köztük több Oscar-jelölőre, A-kategóriás filmszemlére.
Józsa László operatőr, producer A Speak Easy Project (SEP) vezetője. A berlini testvércéget 2014-ben hozták létre az alapítók. A SEP reklámfilmeket, kommunikációs projekteket, televízióműsorokat, és dokumentumfilmeket készít.
A férőhelyek száma korlátozott, ezért előzetes regisztrációt kérünk e-mailben.
A több mint 360 éves kiemelkedő tudományos múltra visszatekintő Royal Society örömmel vár minden érdeklődőt webináriumára, lehetőséget kínálva folyóirataik és publikálási folyamataik megismerésére.
Időpont: 2026. április 13. (hétfő), 15:00
Előadó: Sophie Ferguson
A Royal Society által közzétett kutatások jelentős része interdiszciplináris, lefedve a technológia, a mérnöki tudományok, a matematika és egyéb tudományos területek széles spektrumát. A webinárium fókuszában a kiadó folyóiratai, a benyújtási folyamat és a teljes szerzői út bemutatása áll, teret adva résztvevői kérdések feltevésére is.
A webinárium aktualitását adja, hogy a Subscribe to Open (S2O) program keretén belül idén a Royal Society nyolc rangos, korábban előfizetéses modellt követő folyóirata vált nyílt hozzáférésűvé megjelenési költség (APC) megfizetése nélkül.
Biology Letters
Interface Focus
Journal of the Royal Society Interface
Notes and Records of the Royal Society
Philosophical Transactions of the Royal Society A: Mathematical, Physical and Engineering Sciences
Philosophical Transactions of the Royal Society B: Biological Sciences
Proceedings of the Royal Society A: Mathematical, Physical and Engineering Sciences
Proceedings of the Royal Society B: Biological Sciences
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem közötti együttműködés keretében a kiadó két további, arany open access modellben működő folyóiratába (Open Biology, illetve Royal SocietyOpen Science) az ELTE-affiliált szerzők továbbra is 25%-os APC díjkedvezménnyel közölhetik publikációikat.
A Clarivate PhD-hallgatók számára összeállított webináriumsorozatának harmadik alkalmán a hivatkozáskezelési ismeretek és a hivatkozási etika kérdése kerül előtérbe. Az angol nyelvű, tematikusan felépített programon a résztvevők olyan gyakorlati tudást sajátíthatnak el, melyek közvetlenül támogatják a doktori képzésük kutatási és publikációs tevékenységét.
A webinárium részletei:
3. PhD Program: Managing References & Ethics
Időpont: 2026. április 29. (szerda) 11:00–12:00
Előadó:Jamal EL OUAHI
A kurzus témái:
idézések és hivatkozások jelentősége
tudományos hivatkozások rendszerezése hivatkozáskezelő rendszer segítségével
szakirodalmi jegyzetek és kategorizálás a tematikus áttekintés és elemzés támogatása érdekében
hivatkozáskezelő eszközök beépítése a szerzői munkafolyamatba
szakirodalom leíró összefoglalásának és kritikai elemzés megkülönböztetése
idézésre és forrásmegjelölésre vonatkozó bevált gyakorlatok praktikus alkalmazása
A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. A webináriumokról felvétel készül, amelyet a szervezők minden regisztrált érdeklődő számára elérhetővé tesznek.
A gyűjtemény a biztonsági és fenyegetés elemzés terén a legátfogóbb hírszerzési adatbázis, mely nélkülözhetetlen forrásként szolgál biztonsági elemzők és kutatók számára. Tartalmában megtalálhatóak teljes szövegű cikkek, hírcsatornák, jelentések, könyvek és összefoglalók, melyek regionális konfliktusokkal, terrorizmussal, belbiztonsággal és kockázatkezelési lehetőségekkel foglalkoznak.
Az adatbázis hozzáférhető az ELTE IP hálózatán, illetve távoli eléréssel VPN használatával vagy Shibboleth/eduID-bejelentkezésen keresztül.
2026. március 24-én az Egyetemi Könyvtár és Levéltár delegációja a Magyar Nemzeti Levéltár Bécsi kapu téri épületében szakmai látogatáson vett részt.
Dr. Szabó Csaba főigazgató és Dr. Mikó Zsuzsanna általános főigazgató-helyettes társaságában Bánki Zsolt István, a Digitális Szolgáltatásfejlesztési Osztály vezetője részletes tájékoztatást adott az Adatbázisok Online portál újdonságairól és legújabb fejlesztéseiről. A mesterséges intelligenciára épülő új szolgáltatások és megoldások ismertetése közben szakmai eszmecserére, tapasztalatcserére is sor került. Katona Csaba kommunikációs referens az épület történetének és nevezetességeinek legapróbb részleteire kiterjedő élvezetes szakvezetése után Kovács Viktória levéltáros segítségével a raktározási körülmények és néhány igazán értékes irat megismerésére is lehetőség nyílt. A látogatás végül a levéltártudományi szakkönyvtárban zárult, ahol Dr. Ekler Péter könyvtárvezető érdekes információkat osztott meg a könyvtár gyűjteményéről.
A felek ismét megerősítették, hogy elkötelezettek az intézményközi kapcsolatok ápolása és a jó gyakorlatok megosztása iránt, és reményüket fejezték ki a jövőbeni közös együttműködésekkel kapcsolatban.
Az ELTE Egyetemi Filmklub, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) és a Magyar Dokumentumfilmesek Egyesülete (MADOKE) támogatásával dokumentumfilmekkel foglalkozó vetítéssorozatot indít magyar filmesek alkotásaiból. A soron következő alkalmon Zurbó Dorottya Könnyű leckék című, 2018-as filmje kerül bemutatásra.
Hogyan találja meg a helyét és önmagát egy Magyarországra menekülő szomáliai kamaszlány? A szomáliai Kafiát apja már gyerekként hozzá akarta adni egy idős férfihez. A lány a kényszerházasság elől anyja segítségével Magyarországra menekül. 15 évesen, egyedül érkezik az országba, ahol először egy gyermekotthonba kerül. Elhatározza, hogy megtanulja a nyelvet és leteszi az érettségit, közben pedig munkát keres és új barátokat szerez. Édesanyjával az interneten keresztül tartja a kapcsolatot, de fél neki bevallani, hogy már elhagyta a muszlim vallást.
Zurbó Dorottya első önálló, egész estés dokumentumfilmje fontos témát dolgoz fel a lehető legempatikusabb módon. A Könnyű leckék kiemel egyetlen arcot a tömegből, hogy intim közelségbe hozza, de közben olyan egyetemes kérdéseket is feszeget, amelyekkel minden idegenbe szakadt embernek szembesülnie kell.
Időpont: 2026. március 30., 18:00 óra
Helyszín: ELTE Egyetem téri campus, Weiss Emilia-terem (1053 Budapest, Egyetem tér 1–3. földszint, a ruhatár mellett nyíló folyosón)
Kafiát ma Rea Milla művésznéven ismerhetjük, sikeres modellkarriert épített Magyarországon, és családi élete is révbe ért.
A vetítés utáni beszélgetésben vendégünk a rendező, Zurbó Dorottya és Dr. Mandel Kinga oktatás- és kisebbségkutató, a Pannon Egyetem habilitált egyetemi docense.
Zurbó Dorottya filmrendező és egyetemi oktató. 2014-ben szerzett diplomát az Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) által indított DocNomads Nemzetközi Dokumentumfilm-rendező Mesterképzés ösztöndíj programjában. Korábban az ELTE Filmtudomány szakán végzett kitüntetéses oklevéllel. 2015 óta oktat az SZFE Dokumentumfilm-rendező MA és a DocNomads Mesterképzésekben. A Könnyű leckék volt az első önálló rendezői debütálása.
Magas szintű egyetemi vezetők látogattak el könyvtárunkba 2026. március 20-án Dr. Zemplén Gábor nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettes és Mádlné Dr. Szőnyi Judit általános ügyekért felelős rektorhelyettes vezetésével.
A nemzetközi delegáció – többek között a Trinity College Dublin, a Cambridge-i, az Edinburgh-i, a Sorbonne, a Zágrábi, a Barcelonai, a Belgrádi és a Varsói Egyetem képviseletében –, betekintést nyerhetett könyvtárunk legmodernebb könyvtári szolgáltatásaiba, reprezentatív olvasói tereibe, az Egyetemi Könyvtár történetébe és építészettörténeti érdekességeibe.
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár az Egyetem nemzetköziesítési stratégiája mentén kiemelt hangsúlyt helyez a multikulturális kapcsolatok ösztönzésére, az interkulturális kompetenciák fejlesztésére, hozzájárulva a határokon átívelő projektek megvalósulásához. Felhasználóorientált kulturális létesítményként küldetésünknek tartjuk, hogy az oktatás és kutatás támogatásán túl elősegítsük a külföldi hallgatók integrációját, mentális jóllétük támogatását, közösségi igényeik kielégítését és a kultúránkhoz való kapcsolódásuk lehetőségét. A Book of Your Life kulturális inklúziós projekt eredményeként kialakított, nemzetközi diákok programjainak és kiállításainak helyszínt biztosító közösségi terünk bemutatása során a fenntarthatóság jegyében az upcycling környezetvédő megoldásainak néhány gyakorlati példájával is találkozhattak vendégeink.
Az ELTE Örökségkoordináció tagjai Kovács-Molnár Bianka szervezésében szakmai látogatást tettek a Magyar Tudományos Akadémia épületében, ahol közösen megtekintették az „Emlékezet, Kánon: Kultusz. Az Akadémia első évszázada és a képzőművészetek” és a „Borúra derű – A 200 éves Akadémia kincsei” című kiállításokat Sidó Zsuzsa kurátori vezetésével.
A program az MTA történetébe is betekintést nyújtott. Az intézményben működött Magyarország első nyilvánosan látogatható képtára, ami a hazai múzeumi kiállítóterek egyik korai példájának tekinthető. A tárlat különleges atmoszféráját a pompeji vörös falak között elhelyezett műalkotások és hagyatéki tárgyak adták. A látogatás során többek között számos Barabás Miklós által készített portrét láthattunk, melyek a magyar tudományos és kulturális emlékezet fontos alakjait idézik meg. A kiállítás egészét áthatotta a Széchenyi Istvántól származó jelmondat: „Borúra derű.”
A tárlat megtekintését követően rövid szakmai beszélgetést tartottunk az örökségkoordináció kérdéseiről, amelynek során az ELTE szakemberei és az MTA gyűjteménykezelője, Sidó Zsuzsa megosztották egymással intézményi tapasztalataikat és jó gyakorlataikat.