Külső raktárunk költöztetése miatt az ott tárolt könyvek és doktori disszertációk, valamint a könyvtár teljes raktári folyóirat-állománya előreláthatólag 2025. január elejéig nem elérhető. A könyvállományunk nagy része továbbra is kölcsönözhető, valamint friss szakirodalom található a szabadpolcokon. 

Perczel-glóbusz bemutatása a Múzeumok Éjszakáján

A Múzeumok Éjszakája alkalmából 2022. június 25-én 20.00 órától Dísztermünkben sor kerül a Perczel-glóbusz ünnepélyes bemutatására. A rendezvényen Dr. Zentai László egyetemi tanár, az ELTE oktatási és tanulmányi ügyek rektorhelyettese tart előadást Perczel László földgömbjének történetéről. A prezentációt követően a glóbusz hasonmása megtekinthető a főigazgatói szobában.

Az első világtérképműnek számító, 1881-ben a velencei Nemzetközi Földrajzi Kongresszuson első díjjal kitüntetett óriásgömb, nagyságát tekintve, 127,5 centiméteres átmérőjével és 10 milliós méretarányával egészen 1965-ig a legnagyobb magyar földgömb volt hazánkban. A Perczel-glóbusz egykorú hasonmásából három példány készült, melyek közül egy az Országos Széchényi Könyvtárba, egy a miniszterelnöki irodába, a Karmelita kolostorba, egy pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetemre, az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár főigazgatói szobájába került.

Érdekesség, hogy a velencei kiállításon, mivel a kiállító terembe „sem az ajtón, sem az ablakon” keresztül nem fért be, végül az előcsarnokban mutatták be. Az Egyetemi Könyvtárba került másolat jelenlegi helyére történő eljuttatása során is hasonló gondokkal kellett szembenézni. A gömböt végül az ablakon sikerült beemelni, melyről itt láthatnak videót az érdeklődők. További részletek programjainkról elérhetők itt és könyvtárunk honlapján.

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE EKL