rólunk

A Könyvtári Tanács (KT) az Egyetemi Könyvtári Szolgálat operatív testülete; az ELTE vezetését a szükséges döntések előkészítése és végrehajtása során tanácsadó, véleményező és ellenőrző hatáskörében segíti. A működésére vonatkozó általános rendelkezések az ELTE SZMSZ 106. §-ban találhatóak. A KT tagjainak listája elérhető az ELTE honlapján, ügyrendje pedig az egyetemi repozitóriumban érhető el.
A jogelődként 1959. decemberben létrejött intézeti könyvtár a Szombathelyi Tanítóképző Intézet dokumentumellátását szolgálta. 1974-től az önálló Szombathelyi Tanárképző Főiskola keretében már 11 tanszéki letéti, valamint a Bolyai János Gyakorló Iskola könyvtárát irányította, és fejlődött a régió legjelentősebb pedagógiai szakkönyvtárává. 1977-ben a főiskolán működő audiovizuális képzés támogatására médiatár alakult. A folyamatosan bővülő könyvtár 1989-ben 400 m2 alapterületű kölcsönzői pavilont kapott.
Az ELTE-n működő könyvtárak között egy úgynevezett gyűjtőköri megosztás van érvényben, melynek értelmében a különböző karokon működő könyvtárak és az Egyetemi Könyvtár és Levéltár gyűjteménye együttesen biztosítják az egyetemen oktatott és kutatott tudományok szakirodalmához való közvetlen hozzáférést.
A Savaria Könyvtár és Levéltár – a Berzsenyi Dániel Főiskola és a Nyugat-Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Könyvtára jogutódaként – a Dunántúl egyik legnagyobb felsőoktatási könyvtára, amely 2017-től az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár egységeként működik. Nyilvános könyvtár, amelynek elsődleges feladata, hogy az intézményben folyó oktatás és kutatás szakirodalmi háttereként biztosítsa a hozzáférést a szükséges dokumentumokhoz és információkhoz.
A levéltár 2008-ban jött létre a Nyugat-Magyarországi Egyetem fióklevéltáraként. 2017-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Levéltár keretei között működik. A levéltár gyűjti, rendszerezi és kutathatóvá teszi a Savaria Egyetemi Központ és jogelőd intézményeiben keletkezett maradandó értékű iratanyagot. Az 1958-as évektől kezdődően őriz dokumentumokat.
2024 2023 2022 2021 2020 2019 2018 2017 2016
Év Támogató Pályázati azonosító Pályázat címe Elnyert támogatás Beszámoló 2024 Nemzeti Kulturális Alap 208105/2220 Kutatótermi számítógép beszerzése az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban 300 000 Ft