Külső raktárunk költöztetése miatt az ott tárolt könyvek és doktori disszertációk, valamint a könyvtár teljes raktári folyóirat-állománya előreláthatólag 2025. január elejéig nem elérhető. A könyvállományunk nagy része továbbra is kölcsönözhető, valamint friss szakirodalom található a szabadpolcokon. 

Magyary Zoltán iratai az ELTE Digitális Intézményi Tudástárban

Magyary Zoltán (1888–1945) a magyar jog- és közigazgatás-tudomány kiemelkedő alakja, aki kimagasló tudományos eredményeit a gyakorlatban is kamatoztatta. A jogtudományi doktorátus megszerzése után köztisztviselőként dolgozott, majd 1930-tól egyetemünk Állam- és Jogtudományi Karán a Közjogi és Közigazgatásjog Tanszékének vezetője volt.

Nevéhez fűződik a Magyar Közigazgatási Intézet megalapítása. Tudományos eredményeit négy nyelven publikálta, a közigazgatás-tudomány nemzetközi hírű tudósa volt. Irathagyatékát az Állam- és Jogtudományi Kar Közigazgatási Jogi Tanszékén őrizték, majd 2022-ben átadták levéltárunknak. Az iratok másik részét szülőhelyén, Tatán a Magyary Zoltán Tudásközpont és Könyvtárban őrzik. A Magyary Zoltán által alapított folyóirat, a Magyar Közigazgatás teljes sorozata és kiadott műveinek gyűjteménye az Országgyűlési Könyvtárban található. Mindhárom gyűjteményt digitalizálták az ELTE és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem együttműködésével, és most már a teljes irathagyaték elérhető az ELTE Digitális Intézményi Tudástárban is.

Levéltárunkban lévő hagyaték fondjegyzéke: http://univa.mflsz.hu/index.php/magyary-zolt-n-iratai

A digitalizált iratok elérhetők: https://edit.elte.hu/xmlui/handle/10831/85911

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár