Az új könyvtárpalotában lakni kiváltság volt, noha az egyes lakások, mondjuk úgy, „kényelmi színvonala” nem volt mérhető egymáshoz. A könyvtárőri szállások ezen a hierarchián belül luxust képviseltek. A II. őri lakás az épület birtokbavételkor 4 szobás, ebből 3 szoba, egy tágas előszoba, konyhával, kamrával és külön fáskamrával rendelkező, minden korabeli kényelemmel ellátott lakásnak számított. Első lakója dr. Márki (Márkli) József, (Kecskemét, 1815. 03. 03. – Budapest, 1888. 07. 04.) jogi végzettségű bibliográfus, közművelődési, pedagógiai szakíró, szerkesztő. Viszonylag későn jutott el a „biztos őri beosztással” járó anyagi és egzisztenciális kényelemnek erre a fokára. 1871. 04. 11-én nevezték ki másodőrnek.
Komoly könyvtári szolgálat, és gazdagnak mondható szakmai pályafutás állt mögötte. Horvát Árpád őt és Szinnyeit pártolta az őri pozíciókra. Ennek több dolog is lehetett az oka, egy része a „Könyvtári Nefelejts, vagy a budapesti M. K. Tudományegyetem Könyvtárának rövid ismertetése (1778–1874.) Márki József tdr, …” szerzőségéig nyúlhatott, de legalább ilyen fontos lehetett Márki sajtóbeli jelenléte, a sajtóban végzett közszolgálati munka, konkrétan az olvasókkal folytatott kapcsolattartás. A Márki-féle életmű gondosabb szemrevételt is megérdemelne, már csak azért is, hogy végére járhasson az ember pl. annak a dilemmának, mennyiben lehettek jogosak Szinnyei vele kapcsolatos fenntartásai, nem ritkán otromba negatív véleménye. Márki mintha inkább az állapot védelmezője lett volna, és a könyvtárra váró szerteágazó feladatok új épületbeli levezénylése energikusabb, célratörőbb, de főként gyorsabb, gyakorlatiasabb habitusú embert igényelt. Legalább is Szinnyei így értelmezte maga számára a hivatali döntést. Hogy Horvát Árpád (HÁ) „embere”(?!) lett volna, ennek nem akadtunk bizonyítékára. Más típusú könyvtáros személyiséget képviselt, mint Szinnyei.
Ugyanakkor, ne feledjük, ez az az idő, amikor az új épületbeli posztokért és a velük együtt elnyerni remélt természetbeni szállásokért zajlik a küzdelem. Horvát 1874. 02. 02-án levelet intéz az Egyetemi Tanácshoz (ET) az első tiszti vizsga mibenlétéről, miniszteri biztos jelenlétében lefolytatott colloquiumhoz kívánta kötni a kinevezést, amelynek során a jelöltnek hazai s egyetemes irodalomtörténetből, könyvészetből, könyvtártanból kellett rátermettségét bizonyítania, és a kinevezést követően egy év próbaidőt javasolt, a szintén jelölt Szinnyei meglehetős aggodalmára. (HÁ levele az egyetemi tanácshoz az első őri állomás betöltésével kapcsolatos elveiről.) Ezzel „párhuzamosan” Horvát igazgatói ellehetetlenülése is javában zajlik. Az őri pozíciókért meginduló „lobby-harcoknak” köszönhetően Márki esélyei az I. őri posztra bizonytalanná válnak. 1874 végére Horvátot több rektori „tanácskozmány”-ra nem hívják meg. (1874. 12. 21. HÁ levele a rektorhoz) HÁ kinevezésüket kérte! (1874. 12. 16-án HÁ levele az ET-hoz az I. őri állomás betöltése tárgyában). Tavaszra megszülethetett a döntés és ezzel együtt a határozat „miszerint az első őr az I-ső emeleti, a másod őr pedig a földszinti lakást fogja elfoglalni…”. Az I. őr Szinnyei és a másodőr Márki letették a hivatali esküt.
A lakással kapcsolatos döntések során mind a rektor és mind az ET figyelme a legapróbb dolgokra is kiterjedhetett, ennek példája:
„Az egyetemi könyvtári épületekben az igazgató és a két őr számára kérelmezett természetbeni lakások ablakain felhúzó függönyök (Rouleaux) levén szükségesek, megengedem, hogy ily függönyök a bemutatott számla szerint, dupla vászon kelméből (Leinwand Grandel) a helyesbített 120 ftnyi összeg keretén belül elkészíttessenek, felhívom ennek folytán címet, […] miszerint haladéktalanul intézkedjék, megjegyezvén azonban, hogy a vállalkozó a munkának elkészítése előtt még kötelezendő, miszerint a felhasználandó kelmének mintáját az építési irodában tegye le, hogy ez azután a munkának felülvizsgálata alkalmával a tettleg felhasznált kelmével való összehasonlításra szolgáljon…” (1875. 05. 01. A rector levele Skalniczky Antal művezető építészhez). A lakás irigylésre méltó körülményeket biztosított mindkettőjükek a belváros kellős közepén. Márki nyugdíjaztatását követően a tisztviselőtelepen kapott lakást.
A következő lakó Máté Sándor volt. Vele egyéb okokból külön foglalkozunk. Itt álljon mindössze ennyi: A mindenkori másodőri lakás megszerzéséért folytatott küzdelem a későbbiekben sem csillapul. Többek szerették volna maguknak kiügyeskedni birtoklását. Szinnyei ezt írja naplójába: 1877. ápr. 12-én: „[…] tanakodás a szállás miatt. Máté igen dühös és védeni akarja jogát, de rosszul védi, és elrontja, engem is bosszant, hogy oly emberek, mint a gondnok [Mlinkó] is aspirál a szállásra. […] Majd fellépek még is én, és előadom a rectornak, hogy védje meg a jogomat, s ha ezt nem képes, tartsa meg a sorrendet, a kinevezésit és Máté, Kudora következzék!” Máté magának való, hirtelen felfortyanó, zárkózott ember lehetett. Szinnyei és Kudora többször ugratták azzal, hogy talán el kéne vennie Mlinkó lányainak egyikét és akkor megoldódhatnának gondjai. A sors nem így akarta.
„1909-ben, Máté Károly (!) nyugalomba vonulásával megüresedett a félemeleti 3 szobából-konyhából álló 3,2 méter magas, majdnem pontosan száz négyzetméter alapterületű lakás. Ehhez az első emeleti raktárból átjárót csináltak, a lakást magát bepolcozták faállványokkal, így kb. 30 000 kötet részére nyertek helyet és átmenetileg megoldották a raktári helyhiányt. 1912-ben Kudora Károly felajánlotta kiköltözését, hogy így a raktár részére további helyiségek szabaduljanak fel. Csak a költözéssel kapcsolatos költségekre kért és kapott 600 koronát. Az 1913-ban megürülő másik őri lakást a könyvtár a következő év nyarán akarta berendezni raktárnak, ez azonban a világháború kitörése miatt elmaradt. Az üresen álló szobákba a húszas évek elején az Országos Könyvforgalmi és Bibliográfiai Központ költözött be, ma a szerzeményi osztály munkahelye.” (Vértesy Miklós)
A következő lakó Kudora Károly (Tata,1851. 09. 17. – Budapest,1916. 12. 18.), könyvtáros, bibliográfus volt. A hivatali hierarchiában először díjnok, könyvtártiszt, majd másodőr. Egy 1877-os „Minősítvényi táblázat” még könyvtártiszti minőségében ezt közli róla:
„A győri kath. főgimnázium 1872 évben gymnas. tanulmányai, mely után A% alatt ide csatolandó „Index” mutatja az egyetem bölcsészeti karánál a történelem-földrajzi szakosztályt 1872/3 – 74/5-ig hallgatta, s az 1877 év május havában magát a tanárképzési elővizsgálatnak alávetette, s mint ezt a tanárvizsgáló bizottság elnökének B% alatt ide mellékelt meghívója [?] igazolja. – Az egyetemi könyvtárt négy éve szolgálja, 1874. jan. 1-től – 1875. jún. 4.-ig, mint díjnok, s ezt a Dr. Horvát Árpád, volt könyvtárigazgató által kiállított C% alatt ide mellékelt bizonyítvány tanúsítja, 1875. jún. 4.-től a Nagyméltóságú m. kir. vallás és közoktatási miniszter úr által történt kineveztetése óta D% okmány szerint, mint egyetemi könyvtártiszt. A magyar nyelven kívül a németet is hasonló könnyűséggel beszéli, ezen kívül a latin és görög nyelvben a könyvtár igényeihez mérten járta.” 1877. augusztus 20-án a megbízott ideiglenes igazgató és könyvtárőr Szinnyei József jegyezte fel róla.
Az 1895. március 6-i, Szilágyi által jegyzett, hivatali táblázatból tudjuk, hogy Kudora kath. vallású, nőtlen ember volt. Magyar, német, francia (!) nyelvismerettel rendelkezett. Másodőrként 1600 frt és 1889-es kinevezésétől fogva természetbeni lakás illette meg. Ezt a fizetést emeltette meg igazgatója Kudora megbízhatóságát és kiváló munkáját jutalmazandó, 1896-ban, az ezredéves országos kiállítás előkészítő munkálatai során végzett buzgalmáért, 2000 frt-ra. Nyugdíjba meneteléig élvezte e lakás előnyeit. Szinnyeihez afféle „kutya-macska barátság” kötötte. (Napló, 1877. 04. 14.) Nem tudunk róla, hogy ennek valaha írásban, napló, vagy akár magánlevelezés formájában, nyomát hagyta volna, igaz, megtette ezt Szinnyei helyette is. Pozíciójuk ugyan nem kezdettől fogva volt azonos, ambíciójuk azonban nagyjából egy irányba sarkallta őket, vinni akarták a könyvtáros szakmában valamire. Szinnyeit nagyobb becsvágy hajtotta. Az általa eleinte bizalmatlanul, féltékenyen figyelt díjnokból (Napló, 1877. 05. 31.) idővel őr-kolléga vált, akivel bizalmas információkat lehetett cserélni, együtt lehetett szapulni a főnökséget, különös tekintettel Szilágyira, benne cinkostársra lehetett lelni az írnokok ellenében (Napló, 1877. 12. 30.), de tanácsot is el lehetett tőle fogadni (Napló, 1877. 04. 21.) és együtt lehetett elmenni vele például nyaralni.
A könyvtárőrök és az igazgató épületben való elhelyezésének okairól már szóltunk. Hivatali elvárás volt, nekik a házon belül kellett lakniuk, hogy szükség esetén bármikor intézkedni tudjanak. Ugyanakkor egy későbbi, az írnokok lakáshelyzetével kapcsolatos HÁ-féle levél sejtetni engedi, hogy talán lehetett ennek a bentlakással kapcsolatos szigornak egyéb, szokásjogon kívüli, anyagi mérlegelés is a hátterében. Az őrök sem igen találtak volna a korabeli Pesten hivatali rangjukhoz illő és megfizethető szállást. Az a tény, hogy ezt a nem kevéssé fontos tényezőt HÁ idézendő példánkban könyvtári szolgák és díjnokok esetében hozta fel érvként, úgy véljük, ebben az esetben figyelmen kívül hagyható. Egy Dobocsányi érdekében írt hivatali levelet idézünk:
„Úgy hiszem, szükségtelen fejtegetnem, hogy 84 forintért még a város végén sem kaphat családos ember lakást; valamint azt sem kell hosszan bizonyítgatnom, hogy 29 forint és 16 krajczárnyi havi fizetésből családos ember egy fillért sem tud megtakarítani a 84 forintnyi lakbérnek a szükségelt összeg erejéig való kiegészítésére. […] Épen ezért kérve kérem, Nagyságodat, hogy DI-nak a jelenleg általa használt helyiségben továbbra is megmaradását kieszközölni méltóztassék, […] (1876. 09. 30. / 153–154. sz. HÁ levele a rectorhoz)
Az első és másodőr sorsa tehát ilyen értelemben is közös volt. Közösen írták kérvényeiket, lakással kapcsolatos panaszaikról, mint tette ezt a kezdet kezdetén Szinnyei is Márkival: „Az egyetemi könyvtár épületében szállásunk földszint az udvar leghátsó részébe esik, ennél fogva a hozzátartozó konyhák, melyeknek egyetlen ablaka az u.n. fény, de valójában fénytelen udvarra nyílik, világítás nélkül nappal sem használhatók. Alázatosan esedezünk tehát, méltóztassék Nagyságod az egyetlen légszesz lángnak, mely szállásunkra nevezetesen a konyhába bevezetve van, díjtalan használatát továbbra is kegyesen megengedni.” Hoffmann rector válasza; légszesz-óra nélkül nem lehetséges!
Rövid ideig, ám emlékezetes epizódként, egy könyvtárkezelő altiszt is lakója volt ennek a lakrésznek, Bogyai Gáspár, egy különös, a résztvevő felek által több rendbelileg is feledni kívánt történet „hőse”. A lakás ekkor 3 szobával és a külső szobával (előszoba), kamrával, fáskamrával rendelkezett. Ahogy ez a későbbi iratokból (1081/1919–20) kiolvasható, egy, az elszámoltatás időpontjában 38 éves, nagymádi (Pozsony megyei) születésű, r. kat. nős, öt gyermekes családapa. Nem az EK-ban kezdte egyetemi szolgálatát, a könyvtárba mindössze 1915 után került. Előbbi helyéről egy erre az eseményre hivatkozó, későbbi tanúvallomás szerint (865/1919.) hallgatók zsarolása miatt kellett távoznia. Először elbocsájtották, később áthelyezték, aztán felvették (!), azaz fegyelmi ügye valamilyen okból mégis méltányosabb megoldást nyert, nem járt súlyosabb következménnyel. 1918 novemberéig besorozott katona, története Budapest román megszállása idejére (1918. november – 1919. november.) esik. Ekkor találják meg a pesti események és válik fontos belső könyvtári történések szereplőjévé, egyben a másodőri lakás lakójává.
Ugyanis Bogyai Gáspár 1919 folyamán engedély nélkül elfoglalta az 1913 óta nem lakott II. őri lakást, amelynek könyvtári átalakítása anyagiak hiányában elmaradt.
„ […] ő a lakást erőszakosan lefoglaltatta és még hozzá a kommunista uralom alatt létezett központi lakáshivatal direktóriumának azon tiltó rendelkezése daczára, hogy a tudomány-egyetem épületeiben minden néven nevezendő lakásrequirálás tilos.” (330/1919–20 sz. Ballagi A. rektor levele dr. Borsos Endre úrnak a lakásügyek biztosának). Vagyis a lefoglalás illetéktelenségéhez sem annak megtörténtekor, sem később nem fért kétség. A lefolytatott fegyelmi ügy tárgyalásakor korábbi, 1915-ös fegyelmi büntetésére is kitértek: „egyáltalában semmit nem akart dolgozni, többször engedély nélkül távozott […]. Első szolgaként került ismét az EK állományába, teljes mértékben a kommunistákkal tartott, bevallottan, mint nyomozó volt alkalmazva a IV. ker lakásbizottságnál, erőszakosan lépett fel, állítása szerint meg volt bízva a könyvtári személyzet ellenőrzésével, erőszakkal elfoglalta a Kudora-féle lakás külső szobáját, majd az egész lakást, erőszakosan lépett föl Hóman Bálint ellen (ellenforradalmi értekezlet megtartásával vádolva), az ő névtelen feljelentésére 3szor járt kutatóbizottság a könyvtárban. Egy Kármán Tódor vezette bizottság még a forr. ideje alatt megállapította, hogy illetéktelenül rekvirált.”
Ám nem csak ez volt terhelő jelleggel felróható vétség Bogyainak. Vétkei között ott találjuk a Szapáry-féle könyvtár „szocializálási” kísérletének ügyét is, amelynek Bogyai „tevékeny részese” volt, noha a „hivatalos feljelentést” a könyvtár nevében maga FZ tette a könyvtárügyi tanácsköztársasági megbízott, Dienes Lászlóhoz. Emiatt a könyvtár, személyesen a vezetést többed magával, közöttük Hóman Bálinttal is megosztó Ferenczi, utólagosan feddésben is részesült.
2440/1919–1920 sz. A könyvtárügyi tanácsköztársasági megbízott irattárában talált ügyiratok (1920. 02. 06) között olvasható:
„dr. Ferenczi Zoltán könyvtár igazgató beadványa a Szapáry-féle könyvtár szocializálása tárgyában. Különös véletlen (?), hogy eddig erről elfelejtkezett az igazgató úr, és csak most, mikor a minisztérium leküldi Ferenczi úr levelét, jelentéstétel végett, jut eszébe quasi védekezését beterjeszteni.” [!]
FZ levele: „463/919: A KÖZOKTATÁSI NÉPBIZTOSSÁG Könyvtárügyi Megbízottakhoz! Bogyai Gáspár altisztünk révén, aki arczképes igazolványa szerint a vörös őrségben is teljesít szolgálatot, mint nyomozó, tudomásunkra jutott, hogy a IV. Szép utca 6. sz. alatti házban Szapáry Lászlónak egy állítólag nagyobb és jelentékenyebb könyvtára van elhelyezve, mely még szocializálva nincs. Felhívjuk a könyvtárra a Könyvtárügyi Megbízottak figyelmét további intézkedések megtétele végett. Budapest, 1919. május 24. A vezetőség nevében: Dr. FZ
Az irat hátoldalán tollal írt kézírással: „’A nevezett könyvtár 1500 kötet, túlnyomó részben franczia és angol nyelvű memoire irodalom, kevesebb franczia és német szépirodalom. Van azon kívül néhány album alakú müvelődéstörténeti munka és műlap-gyűjtemény. A könyvtárról jegyzék nincs, s a könyvek rendezve nincsenek. Elszállításra bármikor készen. 1919. IV. 2. Ackermann.” (A leküldött MÁSOLAT: 2./ kpm 238/1919 sz.)
A szocializálandó könyvtár anyaga értéktelennek lett minősítve (!) olvasható magyarázatul arra, miért nem került sor szocializálására. Zambra Szidónia, mint az események szem- és fültanúja hitelesítette a leírtakat.
Ferenczi a rektorhoz (241/1919–20 sz.) az altiszt kilakoltatását kérte. Fegyelmi vétségnek minősítették a dolgot. FZ felmondta a lakás bérletét (!), és kérte Bogyai kilakoltatásának elrendelését. Renitens viselkedése ellenére ellene nem bírói, hanem közigazgatási kilakoltatást kezdeményeztek. A vizsgálat eredményeképpen az egyetem hivatalvesztéssel büntette.
Bogyai további sorsa már nem tartozna ide. Neve azonban a korabeli magyar sajtóban és egyetemi iratokban is előfordul még. 1932-ben bekövetkező haláláról pár hónappal később a Prágai Magyar Hírlap (1933. 03. 18.) A vajkai apagyilkosság a pozsonyi esküdtszék előtt címmel tudósított nem mulasztva el, hogy ne azonosítsa az egykori egyetemi altisztet e gyilkosság áldozataként. 1937-ban az özvegy, Bogyai Gáspárné, kérvényben fordult Horthy Miklóshoz támogatást remélve, emiatt az EK, azaz Pasteiner Íván arra kényszerült, hogy jelentésben összegezze a Bogyai-ügy eseményeit (146/937. sz.)
Ám a lakás története nem zárult le ezzel. Igaz, ekkorra már más hivatali papírokon, 1920-tól ez áll: „A lakás áll 2 szoba, előszoba, konyha, kamra, fáskamra. Bár a lakás kevesebb lakrészből áll, mint amennyi őt [ezúttal az ifjú házas, Pasteiner Ivánt] megilletné, a VII. fiz. oszt. állása alapján az idézett VKM rendelettel a lakás helyreállítási költségeire való tekintettel egész lakáspénze 1920. okt. végével megszüntetett.”
Szerző: Kazimír Edit