Külső raktárunk költöztetése miatt az ott tárolt könyvek és doktori disszertációk, valamint a könyvtár teljes raktári folyóirat-állománya előreláthatólag 2025. január elejéig nem elérhető. A könyvállományunk nagy része továbbra is kölcsönözhető, valamint friss szakirodalom található a szabadpolcokon. 

Egyetemi Könyvtár és Levéltár

Leltározni, felmérni a meglévő, ránk maradt, fellelt vagy hivatalosan átadott, illetve átvett vagyontárgyakat, listázni őket, számokban, mérhető mennyiségekben rögzíteni mindezt régi óhaja az embernek. Feljegyzések és leltárlisták készültek is már a régi rómaiak óta.
"Személyes jelenléttel, de csak két, meghatározott helyszínen lehet letenni a téli vizsgákat az ELTE BTK-n. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarán a vizsgaidőszak december 19-től február 11-ig tart majd, a vizsgák helyszínét azonban áthelyezték: nem a termekben, hanem az egyetemi könyvtárban és az egyik gyakorlóiskolában tartják – írja az Eduline. [...]"
" A vizsgaidőszak december 19-től február 11-ig tart majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen bölcsészkarán. A vizsgákat azonban nem a termekben, hanem az egyetemi könyvtárban és az egyik gyakorlóiskolában tartják majd. Az Egyetemi Könyvtárban és a Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumban tartják majd meg az ELTE BTK-s hallgatók vizsgáit idén télen - derül ki abból a bejegyzésből, amelyet hétfőn tett közzé a bölcsészkar hallgatói önkormányzata a Facebookon.
"Az Egyetemi Könyvtárban és a Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumban tartják majd meg az ELTE BTK-s hallgatók vizsgáit idén télen "
"Az Egyetemi Könyvtárban és a Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumban tartják majd meg az ELTE BTK-s hallgatók vizsgáit idén télen. A vizsgaidőszak december 19-től február 11-ig tart majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen bölcsészkarán. A vizsgákat azonban nem a termekben, hanem az egyetemi könyvtárban és az egyik gyakorlóiskolában tartják majd - derül ki abból a bejegyzésből, amelyet hétfőn tett közzé a bölcsészkar hallgatói önkormányzata a Facebookon, írja az Eduline. [...]"
"Az Egyetemi Könyvtár és Levéltár 2022 folyamán ízelítőt ad az Egyetem tulajdonában álló gazdag tárgyi örökségből. Novemberben a hónap műtárgya az ELTE gyógypedagógiai kar névadójának indexe a hajdani orvosi karról, ahol doktori fokozatát szerezte.