Külső raktárunk költöztetése miatt az ott tárolt könyvek és doktori disszertációk, valamint a könyvtár teljes raktári folyóirat-állománya előreláthatólag 2025. január elejéig nem elérhető. A könyvállományunk nagy része továbbra is kölcsönözhető, valamint friss szakirodalom található a szabadpolcokon. 

Zöld utat a jövőnek - Hagyományok és kihívások VI. Könyvtárszakmai nap az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban

Könyvtárszakmai nap az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Levéltár 2017. augusztus 31-én (csütörtökön) szervezi meg immár hatodik alkalommal szakmai napját. A Hagyományok és kihívások sorozaton belül az idei program tematikus címe Zöld utat a jövőnek. Könyvtárak a fenntarthatóságért. A téma aktualitását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a fenntartható fejlődés problémaköre a szakembereken kívül mind szélesebb rétegeket foglalkoztat, és hogy a könyvtárak is egyre aktívabban bekapcsolódnak az e téren adódó feladatok megoldásába.  Mi a könyvtárak lehetséges szerepe a fenntarthatóságban? A teljesség igénye nélkül néhány olyan példa, amely tükrözi a szemléletmód és az értékrend megváltozását: új épületek létesítése, meglévő létesítmények korszerűsítése a környezettudatos épületminősítési rendszerek előírásai szerint; környezetbarát üzemeltetési elvek alkalmazása; a humánökológia és a fenntartható fejlődés célkitűzéseit és érvényesülését szolgáló elemek beépítése a működésbe és a szolgáltatások rendszerébe; a fenntarthatósággal, környezetvédelemmel és az ehhez kapcsolódó témákkal foglalkozó dokumentumok gyűjtése. 

A konferencia fő célja, hogy összefoglaló képet nyújtson a hazai és a nemzetközi „zöld könyvtári” törekvésekről, eredményekről az IFLA célkitűzéseinek tükrében. A délelőtti előadásokat követően terveink szerint két szekcióban folytatódik a szakmai diskurzus: az első szekcióban a könyvtár, mint a fenntartható építkezés része témakör szerepel, a másodikban néhány adatbázis-szolgáltató mutatja be a konferencia tárgyához szorosan kapcsolódó tartalmait. Mindegyik szekció kötetlen szakmai beszélgetéssel zárul.

A részvétel ingyenes, de online regisztrációhoz kötött.
 

Részletes program

A program résztvevőinek köszöntése, plenáris ülés (Helyszín: Nagyolvasó)

1000–1010
       Dr. Darázs Lénárd, ELTE, általános rektorhelyettes
       A Hagyományok és kihívások rendezvény megnyitása

1010–1020
       Kálóczi Katalin, ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, főigazgató
       Vendégek köszöntése, az idei program ismertetése

10201050
       Barátné Hajdu Ágnes, Magyar Könyvtárosok Egyesülete elnöke; IFLA igazgatótanácsának tagja;
       ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézet, tanszékvezető
       Könyvtári támogatás az ENSZ fenntartható fejlődési céljaihoz. IFLA projektek és akciók

10501120 
       Ritter Dávid, ELTE Informatikai Igazgatóság, igazgató
       Smart egyetem

11201150 
       Dubniczky Zsolt, ELTE BTK Történeti Intézet Szekfű Gyula Könyvtára, könyvtáros
       A könyvtárak következő generációja: a zöld könyvtár

11501220   
       Mátyás Melinda, ELTE Egyetemi Könyvtár Gyűjteményszervezési Osztály, könyvtáros
       Beszédes Kálmán digitalizált hagyatéka az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban. Rajzok, kéziratok és megjelent írások

1220–1340 Büféebéd
 

1. szekció: A könyvtár mint a fenntartható építkezés része (Helyszín: Olvasóterem)

13401400
       Szick Sándor, ELTE Műszaki Főigazgatóság, beruházási igazgatóhelyettes
       Az ELTE EK épületének energetikai korszerűsítése

1400–1420 
       Barta Zsombor, Magyar Környezettudatos Építészeti Egyesület (HuGBC), elnök
       Környezettudatos fejlesztés és környezettudatos üzemeltetés
      

1420–1440
       Nagyné Simon Csilla, Pécsi Tudományegyetem Központi Könyvtár, Gyűjteményszervezési Osztály, csoportvezető
       Színt vallunk, avagy zöld szemlélet a Pécsi Tudományegyetem könyvtári hálózatában

1440–1500
       Nász János, József Attila Megyei és Városi Könyvtár, Tájékoztatási és Bibliográfiai Osztály, könyvtáros
       Könyvtárzöldítés. A József Attila Megyei és Városi Könyvtár ökoskodásai a 2010–2017 közötti időszakban

1500–1600
       Kérdések és szakmai diskurzus az elhangzott előadásokról.
       Moderátor: Dubniczky Zsolt
 

2. szekció: „Zöld” tartalmak bemutatása (Helyszín: Nagyolvasó)

13401405
       Horváth Zoltánné,
T-SYSTEMS Magyarország Zrt., szakértékesítési menedzser, könyvtári tanácsadó
       Fenntartható fejlődés intelligens technológiákkal – T-szemszögből

1405–1430
       Anna Tarasova, Ex-Libris, account manager
       Innovation in Library Management and Services
       Az előadás angol nyelvű.

1430–1455    
       Czeglédi Éva, ProQuest, account manager
       Mielőtt nagyon kereskedelmi leszek…

1455–1520    
       Pavel Synek, EBSCO Information Services, regional sales manager
       FOLIO: the what and how of the new library services platform
       Az előadás angol nyelvű.

1520–1600
       Kérdések és szakmai diskurzus az elhangzott előadásokról.
       Moderátor: Orbán Éva