Külső raktárunk költöztetése miatt az ott tárolt könyvek és doktori disszertációk, valamint a könyvtár teljes raktári folyóirat-állománya előreláthatólag 2025. január elejéig nem elérhető. A könyvállományunk nagy része továbbra is kölcsönözhető, valamint friss szakirodalom található a szabadpolcokon. 

Támogasson minket 1%-ával!

Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár küldetésének érzi, hogy a hazai kutatásban, oktatásban résztvevőket hazai és külföldi szakirodalommal lássa el, és bekapcsolja a tudományos élet nemzetközi vérkeringésébe. Az információhoz való szabad hozzáférés biztosítása, kulturális értékeink megóvása és digitalizálása, valamint a modern technológiai eszközök beszerzése és a folyamatos szolgáltatásfejlesztés megvalósítása érdekében most Ön is tehet. Kérjük, adója 1%-ának felajánlásával támogassa az Egyetemi Könyvtárért Alapítványt!

A 2005-ben alapított Egyetemi Könyvtárért Alapítvány az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár technikai korszerűsítése, szolgáltatásainak bővítése és állományának védelme céljából jött létre. A könyvtárban őrzött több mint másfél millió dokumentumot felölelő, a nemzeti kulturális örökség részét képező muzeális állomány európai viszonylatban is jelentős, ezért közös felelősségünk ezeket az értékeket megőrizni a felnövekvő generáció számára.

A megkülönbözetett figyelmet, állandó állagmegóvást igénylő gyűjtemény köteteinek restaurálása érdekében az alapítvány könyv-örökbefogadási programot indított el. Emellett hozzájárul az Egyetemi Könyvtár értékeit népszerűsítő és a könyvtárszakmai munkát prezentáló rendezvények szervezéséhez, a könyvtár ritkaságait bemutató falinaptár, az Egyetemi Könyvtár Évkönyve és a könyvtár kincseinek megismertetését szolgáló nyomtatványok megjelentetéséhez, valamint a szakmai munkát segítő technikai eszközök beszerzéséhez. Ezen túlmenően az alapítvány a könyvtári dolgozók és önkéntesek továbbképzéseinek finanszírozásával a humánerőforrás-fejlesztés anyagi terheiből is részt vállal.

Az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány támogatási lehetőségeiről itt olvashat bővebben. Kitöltött nyomtatványunkat ezen a linken érheti el.