Külső raktárunk költöztetése miatt az ott tárolt könyvek és doktori disszertációk, valamint a könyvtár teljes raktári folyóirat-állománya előreláthatólag 2025. január elejéig nem elérhető. A könyvállományunk nagy része továbbra is kölcsönözhető, valamint friss szakirodalom található a szabadpolcokon. 

Együttműködési megállapodás az OSZK és az ELTE BTK KITI között

2016. május 27-én szakmai együttműködési megállapodást írt alá Tüske László, az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) főigazgatója, valamint Kiszl Péter, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Könyvtár- és Információtudományi Intézetének (ELTE BTK KITI) intézetigazgatója. A megállapodást ellátta kézjegyével Borhy László akadémikus, az ELTE BTK dékánja is.

 

 

 

Az együttműködés alapvető célja, hogy a felek elméleti és gyakorlati tudásbázisukat, valamint kapcsolatrendszerüket közös szakmai céljaik elérése érdekében együttesen mozgósítsák, különösen a következők teljesüléséért:

  • Az OSZK nemzeti könyvtári és szakkönyvtári működésének, tevékenységének, valamint a felsőoktatási képzésben tanultak gyakorlati alkalmazásának bemutatása az ELTE BTK KITI hallgatói számára.
  • Az ELTE BTK KITI hallgatói gyakorlati tapasztalatszerzésének és munkaerő-piaci bekapcsolódásának elősegítése, s egyben szakmai utánpótlás biztosítása az OSZK számára.
  • Közös kutatási projektek és tudományos rendezvények szervezése, kölcsönös szakértői közreműködés és konzultáció, pályázati kooperáció, továbbképzések lebonyolítása, szakdolgozati és doktori témák kiírásának egyeztetése.

 

 

 

Az OSZK lehetővé teszi, hogy az ELTE BTK KITI munkatársai és hallgatói – jogviszonyuk igazolása után – mentesüljenek a beiratkozási díj térítése alól, továbbá a felek elhatározták egy komplex szakmai gyakorlati rendszer létrehozását. Az OSZK az ELTE informatikus könyvtáros hallgatóinak támogatása érdekében pedig egy ösztöndíjprogram kidolgozását vetítette előre, ezzel is serkentve a kiemelkedő tehetséggel bíró pályakezdők OSZK-beli elhelyezkedését. Az ELTE BTK KITI az oktatók és elsősorban a könyvtártudományi doktori program hallgatóinak fokozott bevonásával segíti a Könyvtári Figyelő című könyvtár- és információtudományi szakfolyóirat szakmai színvonalának megtartását, illetve emelését.

 

 

 

Tüske László főigazgató és Kiszl Péter intézetigazgató az ünnepélyes aláírás alkalmával a két intézmény között már eddig is számos területre kiterjedő közös szakmai munka még intenzívebb folytatásáról állapodott meg, mellyel új távlatok nyílnak meg az ország első számú könyvtára és a hazánkban elsőként alapított és a legnagyobb hallgatói létszámmal rendelkező, a BA, MA és PhD fokozat megszerzését egyaránt lehetővé tevő felsőfokú könyvtár- és információtudományi képzőhelye vonatkozásában.

Kapcsolódó hírek:

http://www.oszk.hu/hirek/szakmai-egyuttmukodesi-megallapodas

http://elte-lis.blogspot.hu/2016/06/egyuttmukodesi-megallapodas-az-oszk-val.html

 

 

Fotók:

https://goo.gl/photos/MKXxK7LDErWEqtot9