Hírarchívum

2023. október 20., péntek – 09:32
EKL Egyetemi Könyvtár
Az ELTE Egyetemi Könyvtár első emeleti kölcsönzőpultjában a külső akkumulátorok mellett fejhallgató kölcsönzésére is lehetőséget biztosítunk a könyvtári tartózkodás idejére. Fejhallgató a kölcsönzőpultnál igényelhető, érvényes olvasójeggyel. Munkatársaink készséggel állnak rendelkezésükre. Kellemes és tartalmas időtöltést kívánunk!
2023. október 19., csütörtök – 15:26
EKL Egyetemi Könyvtár
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár is képviseltette magát az intézményünkben két évtizeden át dolgozó, első magyar könyvtárosnő, Dr. Czeke Marianne születésének 150. évfordulója alkalmából a szülővárosában, Sopronban rendezett emléktábla-avatáson.
2023. október 9., hétfő – 13:36
EKL Egyetemi Könyvtár
Czeke Marianne 1873. október 18-án született Sopronban. Sikeres gimnáziumi érettségi után 1901-ben iratkozott be a Budapesti Tudományegyetem latin–francia–német szakára. 1905. június 17-én summa cum laude minősítéssel nyerte el a doktori címet, doktori disszertációját „Lessing és Shakespeare” címmel írta. 1906. március 24-én sikeres vizsgát tett a Középiskolai Tanárvizsgáló Bizottság előtt, és ezzel tanári oklevelet szerzett. Két évtizeden keresztül dolgozott az Egyetemi Könyvtárban, először fizetés nélküli könyvtártisztként, majd 1909-től fizetéses könyvtártisztként, végül 1924-től könyvtárőrként. Művei a 150 éves jubileum alkalmából az ELTE Digitális Intézményi Tudástár (EDIT) oldalán digitálisan is hozzáférhetővé váltak.
2023. október 2., hétfő – 13:23
EKL Egyetemi Könyvtár
Mentsen meg egy könyvet, fogadja örökbe! Októberben bemutatott kötetünk három 17. századi protestáns gondolkodó művét tartalmazza, mely az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány könyv-örökbefogadási programjának egyik kiemelt darabja.
2023. szeptember 29., péntek – 16:24
EKL Egyetemi Könyvtár
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár az Országos Széchényi Könyvtárral, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetével, valamint a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának Levéltárával közösen rendezett tudományos előadássorozatot 2023. szeptember 28-án és 29-én a Jézus Társasága feloszlatásának 250. és Pray György születésének 300. évfordulója alkalmából.
2023. szeptember 28., csütörtök – 16:42
EKL Egyetemi Könyvtár
A Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében 2023. október 13. és 2023. november 10. között az Eötvös-kiállítás tárlatvezetésére, könyv- és restaurátorműhely-bemutatóra, könyvtártörténeti vezetésekre és magyar jezsuiták dél-amerikai misszióival kapcsolatos dokumentumok kiállítására invitáljuk a tudományok és könyvek kedvelőit.
2023. szeptember 26., kedd – 08:31
EKL Egyetemi Könyvtár
A Budapesti Egyetemi Atlétikai Club fennállásának 125. évfordulója alkalmából olvasásnépszerűsítő kampányt szervezett, mely kezdeményezéshez támogatóként és felajánlóként az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár is csatlakozott.
2023. szeptember 25., hétfő – 13:09
EKL Egyetemi Könyvtár
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár 2023. szeptember 28-án (csütörtökön) tudományos konferencia miatt ideiglenesen zárva tart.
2023. szeptember 20., szerda – 12:02
EKL Egyetemi Könyvtár
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár örömmel invitál minden érdeklődőt 2023. szeptember 28-án és 29-én a Jezsuita – Pray – Kódex című tudományos konferenciára.
2023. szeptember 18., hétfő – 14:53
EKL Egyetemi Könyvtár
Kulturális értékeink védelmére és épített örökségünk megőrzésére kívántuk felhívni a figyelmet az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban szervezett rendezvényünkkel az idei Kulturális Örökség Napjai keretében.
2023. szeptember 18., hétfő – 11:11
EKL Egyetemi Könyvtár
Pray György, a magyar kritikai történetírás atyja, könyvtárunk egykori igazgatója születésének 300. évfordulója és a jezsuita rend eltörlésének 250. évfordulója alkalmából a magyar jezsuiták dél-amerikai misszióival kapcsolatos dokumentumok kiállítására invitáljuk az érdeklődőket.
2023. szeptember 14., csütörtök – 12:08
EKL Egyetemi Könyvtár
A Kulturális Örökség Napjai alkalmából Rosh haShanai (Újévi) kiskoncertre invitáljuk az érdeklődőket 11.00 órától a Sabbathsong Klezmer Band vezetőivel, Tamással és Anitával az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárba. Mindenkit szeretettel várunk!
2023. szeptember 12., kedd – 14:18
EKL Egyetemi Könyvtár
A Kulturális Örökség Napjai programsorozata miatt az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár könyvtári szolgáltatásai 2023. szeptember 16-án (szombaton) nem elérhetőek. Rendezvényünkre minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!
2023. szeptember 6., szerda – 16:39
EKL Egyetemi Könyvtár
A Kulturális Örökség Napjai keretében minikiállításunkon az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetének nagyobb fordulópontjait tekinthetik meg vendégeink az Egyetemi Könyvtár és Levéltár egyetemtörténeti gyűjteményében őrzött emléktárgyak segítségével.
2023. szeptember 6., szerda – 16:12
EKL Egyetemi Könyvtár
A Kulturális Örökség Napjai keretében a Coquette duó koncertjén „Egyszer talán” címmel a Gál Hedda (ének) és Horváth Zsolt (gitár) előadásában jazz-sztenderdeken kívül felcsendülnek majd Cserháti Zsuzsa dalai is, a „Cserháti-20” jubileum alkalmából, angol és magyar nyelven. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!
2023. szeptember 6., szerda – 14:48
EKL Egyetemi Könyvtár
A Kulturális Örökség Napjai alkalmából különleges meglepetésekkel várjuk a kicsiket és nagyokat, gyermekeket és felnőtteket egyaránt.
2023. szeptember 6., szerda – 14:36
EKL Egyetemi Könyvtár
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár aulájában (1053 Budapest, Ferenciek tere 6.) 2023. szeptember 16-án 11.00 és 17.00 óra között Buzogány Dezső kalligráfus tart foglalkozást a Kulturális Örökség Napjai programsorozata keretében. A kalligráfia workshopra minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!
2023. szeptember 6., szerda – 14:00
EKL Egyetemi Könyvtár
A Kulturális Örökség Napjain könyvbemutatóink keretében könyvtárunk különleges kiadványaiba nyerhet betekintést, mely során feltárulnak régi nyomtatványaink és egy 19. századi történelmi társasjáték titkai. Minden kedves érdeklődőt örömmel várunk!
2023. szeptember 6., szerda – 13:56
EKL Egyetemi Könyvtár
Kétszázötven évvel ezelőtt, 1773-ban XIII. Kelemen pápa feloszlatta a jezsuita rendet, felgyorsítva egyetemünk állami kézbe kerülésének folyamatát. 1635 és 1773 között számos nagy tudású, kiváló jezsuita oktatott egyetemünkön, tevékenységükkel maradandó nyomot hagyva az intézmény történetében. Szeptemberben a magyar kritikai történetírás atyját, könyvtárunk egykori igazgatóját, Pray Györgyöt mutatjuk be.
2023. szeptember 6., szerda – 13:27
EKL Egyetemi Könyvtár
A Kulturális Örökség Napjai keretében könyvtártúráinkon az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár történetével ismerkedhet meg. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!